21 éve – 1999. augusztus 19-én – mutatták be Magyarországon a mára kultikussá vált, Hivatali patkányok című filmet.
A történet szerint a főhős és barátai tipikus amerikai multinál dolgoznak, mint programozók. Gyűlölik a munkájukat, mert semmi értelme, viszont hétvégén is be kell menniük dolgozni. Van egy szemét főnökük, aki csak magával foglalkozik, és nem különösebben érdekli, hogy mi van a beosztottjaival. Csak az számít, hogy a TPS jelentésben nem jó fejlécet használt Peter. Igazi rémálom, az egész, nemde?
Fontos megjegyezni, hogy a filmben szélsőségesen jelennek meg a munkahelyi helyzetek és a viselkedési stílusok (DISC). Pont emiatt lehet jól megragadni az üzenet lényegét.
Viselkedési stílusok (DISC) megjelenése a Hivatali Patkányok c. filmben
Most koncentráljunk a főhős, Peter Gibbons és a főnöke, Bill Lumbergh viselkedési stílusára és a kettőjük közötti kommunikációra.
A viselkedési stílusokról (DISC) itt írtam bővebben, erre most nem térek ki újra.
Peter tipikus Zöld (a DISC módszertan alapján), introvertált és kapcsolatorientált. Biztonságra törekszik, jó kapcsolatot ápol a kollégáival, még Milton panaszait is meghallgatja. Tudja, hogy hétvégén is be fogják hívni dolgozni, de ahelyett, hogy tiltakozna, megpróbálja elkerülni a helyzetet, nem vállalva a konfliktust. Aztán persze mégis behívják újra és újra.
„Csak ültem a kalitkámban és rádöbbentem, hogy mióta itt dolgozom, életem minden egyes napja rosszabb, mint az előző nap. Ez tehát azt jelenti, hogy minden nap, amikor találkozunk, az életem legrosszabb napja.”
Bill – a főnöke – pont az ellentéte, igazi Piros (extroverált és feladatorientált). Minden helyzetben ő irányít, meghozza a szükséges döntéseket és nem foglalkozik mások érzelmeivel. Csak az számít, hogy a feladat el legyen végezve. Szereti mutatni a dominanciáját, ezt mutatja, hogy Porsche-val jár, külön irodája van, szülinapja alkalmából pedig ünnepelteti magát a kollégáival.
Tipikus konfliktushelyzet a domináns Piros, és a stabilitásra törekvő Zöld találkozása. Teljesen más a motivációjuk, energiaszintjük, stresszkezelési technikáik, probléma megoldásuk. Bizonyára ismerős számodra is a helyzet. Vagy te magad is ebben élsz, vagy van a munkahelyeden ilyen főnök-beosztott párosítás.
A fordulat
Ezután váratlan fordulat következik be a filmben. Peter elmegy egy terapeutához, aki a kezelés közben rosszul lesz és meghal. Peterben ezután beáll a változás, és személyisége pont az ellenkező végletbe csap át és Pirosként kezd viselkedni. Magabiztos, határozott és önző lesz. Egyik tipikus példa erre, mikor csavarhúzóval lebontja a kalitkája elejét, és feltárul előtte a kinti világ, fény kerül az eddig szürke és sötét irodai világába.
Mi a tanulság a történetből DISC mentén elemezve?
Egy ilyen éles viselkedésibeli fordulatot nem csak egy félresikerült terápiás kezelés válthat ki, amilyen a filmben történt. Tulajdonképpen bárkinél előfordulhat, abban az esetben, ha a munkahelyi stressz nincs megfelelően kezelve és elér egy bizonyos szintet.
Hogyan reagálunk stresszes helyzetre?
Stressz hatására kikerülünk a komfortzónánkból, és felerősödik a természetes stílusunkra jellemző viselkedésminták.
- A Piros még inkább dominánssá válik, követelőző, agresszív lesz, másokat hibáztat, amiért nem tud haladni a célja felé.
- A Sárga megpróbálja még több humorral, és optimizmussal kezelni a helyzetet, kapkod, és belefog még több dologba, sokat beszél, és viccekkel próbála oldani a feszültséget.
- A Zöld még jobban magába zárkózik, passzívvá válik, próbálja átvészelni csendben a helyzetet, és várja, hogy jobbra forduljanak a dolgok.
- A Kék még inkább precízzé, és szabálykövetővé válik. Szőrszálhasogató, kötekedő, cinikus lesz.
Mi történik, ha a helyzet nem változik, és a stressz állandósul?
Ha a helyzet nem változik, és a stressz nem csökken, hanem állandósul, akkor szélsőséges esetben ellentétes viselkedést válthat ki a helyzet. Pont úgy, ahogy a filmben is történt:
- A Piros még inkább dominánssá válik, követelőző, agresszív lesz, másokat hibáztat, amiért nem tud haladni a célja felé.
- A Sárga ha elveszíti az érdeklődését, motivációját, akkor új témát keres, ami érdekesebb, színesebb. A stresszhelyzetből megpróbál kimenekülni.
- A Zöld még jobban magába zárkózik, passzívvá válik, próbálja átvészelni csendben a helyzetet, és várja, hogy jobbra forduljanak a dolgok.
- A Kék még inkább precíz, és szabálykövetővé válik. Szőrszálhasogató, kötekedő, cinikus lesz.
Szerezd vissza a kontrollt!
Mit tegyél, ha nem akarsz úgy járni, mint Peter a Hivatali Patkányokból?
- Ismerd meg a saját viselkedési stílusod (DISC)!
Ebben segíthet a Főnökkezelési kézikönyv.
- Tanuld meg felismerni a másik stílusát!
Ha tudod, hogy a másik fél mit miért tesz, akkor tudsz hozzá úgy alkalmazkodni átmenetileg (felvett stílus), hogy eredményesen érvényesíthesd a céljaid.
- Kezeld a stresszhelyzetet
A váratlan helyzeteket, amik stresszt okoznak nem lehet elkerülni. De ha tudod, hogy mire hogyan reagálsz ösztönösen, akkor irányíthatod a folyamatot. Ha nem teszel semmit, az kiégéshez, depresszióhoz vezethet!
- Gyakorlat teszi a mestert
Az elején nehezen fog menni. De ha minden nap tudatosan foglalkozol azzal, hogy felismerd a másik stílusát, és ehhez igazítod a reakciód, hidd el, a siker nem marad el!